TrueSounds

facebook

TIME MACHINE 2010-BEN ELŐSZÖR AZ ALBA BAR-BAN!

 2010-03-19 Péntek
141_20100319timemachine_1.jpg


Az idei év második Time Machine rendezvényén visszatérünk rezidenciánkra és ismét előre pörgetjük az idő kerekét: míg februári VOK-os partynkon a műfaj hazai megalapítóit láttuk vendégül, Március 19-én pénteken a műfaj legaktuálisabb hangzásai kapnak főszerepet. A két rezidens, Jámbor és Rich mellett 2 év kihagyás után ismét az Albában köszönthetjük Dandy-t és saját zenéivel bemutatkozik egy fiatal fehérvári producer, Bequest.
 
Az este sztárvendégét talán senkinek nem kell bemutatni, hiszen Dandy a fiatalabb generáció egyik kedvenc dj-e, idén már másodszor nyerte el a soundhead.hu szavazásán az év legjobb hazai lemezlovasa címet. Dandy a Truesounds csapat alapító tagjaként a legnépszerűbb klubok állandó fellépője, pályafutása során rezidense a siófoki Flört-nek, gyakran megfordul a Hajógyári-sziget rendezvényein, Chriss-szel közös Monitor című műsora a Justmusic.fm-en a leghallgatottabbak közé tartozik és mindemellett évek óta visszajáró vendége a Time Machine rendezvényeinek is. Jámbor Tomival már évek óta baráti a viszony, mindig szívesen látott fellépő az Időgép rendezvényein, hiszen ahol megjelenik, garantált a jó hangulat és az önfeledt bulizás.
 
Az este másik vendégművésze városunk szülötte, Meggyesi Norbert, aki Bequest néven készíti évek óta jobbnál jobb zenéit, remixeli kedvenceit. Norbi eddig kisebb partykon és házibulikon mutathatta meg tudását, legutóbbi néhány művét pedig Jámbor is rendszeresen játssza fellépésein, így elérkezett az idő egy komolyabb bemutatkozásra. Saját trackjeire éppúgy jellemzőek a táncolható ritmusok, mint a fülbemászó dallamok, erre az estére legfrissebb munkáival készül, melyek közül kettőt az alábbi linkeken Ti is meghallgathattok:
 
http://soundcloud.com/bequest/bequest-inside
http://soundcloud.com/bequest/bequest-lets-do-it
 
 
Szeretettel várunk Téged is az AlbaBar-ban Március 19-én, köszöntsük együtt a tavaszt a Time Machine idei első hazai pályán megrendezett buliján, amire most belépőjegyet is nyerhetsz a Fehérvárportálon!



TIME MACHINE
2010. Március 19. Péntek
AlbaBar, Székesfehérvár (Légkondícionált szórakozóhely a belváros szívében, 8000Watt ElectroVoice hangrendszer)

DANDY (Az év magyar lemezlovasa 2009)
Bequest (live-act)
Jámbor
Rich

NYEREMÉNYJÁTÉK: Nyerj belépőjegyeket a Fehérvárportálon!
http://www.fehervarportal.hu/index.fcgi?cat=game&id=1

Helyszín: AlbaBar, Székesfehérvár, Rákóczi út 1. (A Romkerttel szemben, a volt AlbaRegia Hotel helyén)
Infoline: +36307475887
E-mail: info@timemachine.hu
Web: http://www.timemachine.hu, http://albabar.hu
E-mail info: Regisztrálj a timemachine.hu site főoldalán hírlevelünkre, hogy minden partynkról időben értesülhess!
Sms-info: Time Machine sms-infora regisztrálhatsz, ha elküldöd az 'INFO' szócskát a 30/747-5887-es számra, így minden partynkról időben értesülhetsz!


hírek

Beach Fesztivál
Dandy és Invoice a balatonfűzfői Beach Fesztiválon!
10 felejthetetlen IKREK pillanat
Nézzétek meg a május 19-ei buli előtt a videó összeállításunkat az elmúlt évek legnagyobb IKREK pillanatairól! :)

bulik

 - LondonGround Festival 2013-05-24
LondonGround Festival
Dandy, Chriss Ronson, Sikztah...and many more..
Grind London, London
 - Beauty Rooms pres. TrueSounds 2013-05-25
Beauty Rooms pres. TrueSounds
Dandy, Invoice, Köry, Zoli B
CUBA CAFE, Szombathely

rádióműsorok

Truesounds on air

Rádió Avas - FM 98,9MHZts_on_air_radio_avas_resize_1.jpg
Dandy, Invoice
Minden hónap első keddjén 20-23 HTML clipboard

Truesounds on air

Rádió 35 Tiszaújváros - FM 89,6MHZts_on_air_radio35_resize_1.jpg
Dandy, Invoice
Minden hónap első csütörtökén 20-23